Ki ne szeretné biztonságban tudni idősebb Szüleit akkor is, mikor nem tudunk mellettük lenni? 💙👵🏻🧓🏻💙
Mai rohanó világunkban kevesen tudnak annyit és úgy gondoskodni idős Szeretteikről, amennyit és ahogyan szeretnének. Ha távolabb élünk Tőlük, vagy a munka és a gyerekek mellett kevesebb idő jut rájuk, gyakran aggodalom tölt el minket: “Minden rendben mehet otthon? Biztosan bezárták éjszakára a kaput? Nem hagyták égve a gázrózsát? Bevették a gyógyszereiket? Nem túl magas a szén-monoxid szint?, stb.” Otthonuk okosításával azonban ezek az aggodalmak eloszlathatók, hiszen egy telefonos applikáció segítségével bármikor leellenőrizhetjük a rendszereiket és értesítést is kapunk a telefonunkra vagy az okosóránkra, ha valami nem a megszokott rendben történik. A beavatkozók segítségével pedig sok esetben elejét is vehetjük nagyobb kár, vagy a baleset kialakulásának.
Nézzük, milyen okosításokkal tudhatjuk biztonságban idős rokonainkat! A felsoroltak közül természetesen nem szükséges mindent elhelyezni, szelektálni is lehet, vagy kisebb léptékben is történhet az okosítás, hiszen ez egy vezeték nélküli, folyamatosan bővíthető rendszer, melynek beépítése nem jár rombolással!
- Mozgásérzékelők: Értesítést kapunk a telefonunkra, ha esetleg nem történt mozgás egy adott időintervallumban. Így időben utána járhatunk, ha szerettünk esetleg elesett, vagy rosszul lett. Emellett a FIBARO mozgásérzékelők hőmérsékletet is mérnek, így indokolatlanul magas hőmérséklet esetén szintén értesítést kapunk. Ezáltal egy kezdődő tűzhöz még azelőtt ki tudjuk hívni a tűzoltókat, mielőtt nagyobb kár, vagy személyi sérülés történne. Videókat és további leírást az általunk telepített mozgásérzékelőről itt olvashatsz!
- Nyitásérzékelők: Ezek segítségével mindig meg tudjuk nézni bárhol is legyünk, hogy nem hagyták-e nyitva éjszakára a kaput vagy az ajtót. Motoros kapu esetén beprogramozhatunk egy automatikus bezárást is bizonyos időponthoz kötötten vagy jelenetbe írva. Ezen túl, a gyógyszeres szekrényre elhelyezett nyitásérzékelők segítségével azt is leellenőrizhetjük, bevették-e a gyógyszereiket. Sőt, ha van mobiltelefonjuk, ennek elmaradásáról őket is figyelmeztethetjük, de akár Amazon Alexát is integrálhatjuk a rendszerükbe, aki szintén figyelmezteti őket. A rendszerbe integrálható SALTO Danalock zár pedig automatikusan bezárja az ajtót, ha szerettünk elhagyja az otthonát és kinyitja, ha hazaér. Ha egy esetleges rosszullét miatt pedig nem tudja nekünk, vagy az érkező segítségnek kinyitni a bezárt ajtót, ezt bárhonnan megtehetjük a telefonunkról. Az ajtó természetesen ugyanúgy manuális módon, kulccsal is nyitható marad.
- Füstérzékelő: A FIBARO Smoke sensor szuperérzékenységéből adódóan időben közbe lehet avatkozni egy esetleges tűz kialakulásának, illetve a gázvezeték elzárását is automatizálhatjuk ilyen esetben.
- Vízkifolyás érzékelő: A fürdőszobában elhelyezve azonnal értesítést küld, ha elfelejtették, vagy egy esetleges fürdőszobai baleset miatt nem zárták el a vízcsapot. Itt is beépíthetünk automata beavatkozót, mely elzárja a vízvezeték rendszert, de fontos jelzés is egyben, hogy járjunk utána szerettünk hogylétének, mielőtt nagyobb baj történne.
- CO érzékelő: telefonról folyamatosan nyomon követhető a CO szint és még azelőtt figyelmeztet, hogy kritikus szintet érne el a lakás. A hagyományos CO érzékelők bár “szirénáznak” sajnos ez nem sokat ér, ha nem hallja senki. A FIBARO CO sensor nemcsak értesítést küld a telefonodra, hanem hang-vagy akár fényhatásokat is generálhat vész esetén, mely a szuperérzékenység miatt megelőző jellegű. Ráadásul a beavatkozók segítségével automatikusan megoldható a probléma, így az emelkedés megállítható a kritikus szint alatt, így ha mozgásképtelen ember tartózkodik a helyiségben is megelőzhető a baleset.
- “Veszélyes” háztartási gépek okosítása: Gondolunk itt például a vasalóra, vagy egyéb olyan gépekre, melyeknek túlhevülése tüzet tud okozni. Hogy megakadályozzuk, hogy szeretteink elaludjanak, vagy elhagyják a házat úgy, hogy elfelejtették ezeket kihúzni, érdemes ezeket az egyszerű háztartási eszközöket is a rendszerbe illeszteni. Így távolról bárhonnan ellenőrizhetővé válik működésük és ki is tudjuk telefonunkról kapcsolni őket. Természetesen automatizálhatjuk is kikapcsolásukat egy bizonyos időtartam vagy egy jelenet elindítása után (pl. lakáselhagyás, “jó éjszakát” jelenet).
- Betörésvédelem: bizonyos típusú riasztókat is a rendszerbe tudunk integrálni (így amennyiben most tervezel riasztót venni szeretteidnek, érdemes velünk felvenni a kapcsolatot, hogy átbeszéljük a megfelelő típusokat), így pl. a lakáselhagyás vagy a “jó éjszakát” jelenet elindításakor egészen biztos nem marad el a riasztó élesítése. Ha nincsen riasztórendszer, a FIBARO érzékelői is be tudnak tölteni betörésvédelmi funkciókat. A riasztórendszer okosotthonba integrálásának előnyeiről itt olvashatsz.
- “Pánikgomb”: A FIBARO The Button egy olyan gomb, vagy a keyfob egy olyan távirányító, melyet szerettünk lakásába akár több helyre is elhelyezhetünk, vagy a zsebében is tarthatja. Számos funkció tanítható mindkettőre: pl. villanykapcsolás, ajtónyitás, fűtésszabályozás, stb. Ami nagyon fontos: egy esetleges rosszullét esetén, elég ha egyszer megnyomja és máris értesítést küld a telefonunkra, hogy valami gond van.
A fent felsorolt eszközök elsősorban idős szeretteink biztonságát, nyugalmát és a mi aggodalmaink eloszlatását segítik. Azonban természetesen egyéb kényelmi illetve energiatakarékos eszközök is telepíthetők, így automatizálható a világítás-és a fűtésrendszer, a locsolás,a redőnyök, stb. Ha kíváncsi vagy, az otthonok mely részei okosíthatók, olvasd el ezt a bejegyzésünket.
A leginkább pénztárcabarát, ugyanakkor megbízható és biztonságot nyújtó alternatíva lehet a Starter Kit, mely nálunk is megvásárolható, és mivel a FIBARO központi egység mini verzióját tartalmazza, amelyet lényegesen könnyebb programozni, akár Te magad is megpróbálkozhatsz vele, vagy lényegesen spórolhatsz a költségeken.
Az okosotthon nem csupán kényelmet és biztonságot nyújt, hanem nyugalmat is, legyen szó akár a saját, akár a szeretteink otthonáról.
2 Replies to “Idősebb Szüleinkről távolról is gondoskodhatunk!”
Comments are closed.