Aeotec Mulitsensor 6 : egy kicsike eszköz – számtalan okosfunkció

Ebben a bejegyzésben az Aeotec Multisensor 6-ról fogok írni, mert ez a kis eszköz olyan okosfunkciókkal rendelkezik, melyek még komplexebb jelenetek és automatikus cselekvések programozását teszik lehetővé több eszköz megvétele nélkül.

Nézzük mit is tud ez az Aeotec szenzor!
Z-Wave rendszerbe integrálható (mint az általunk telepített FIBARO rendszer),
Kültéren és beltéren egyaránt használható,
Mozgásérzékelő, tehát szerepe lehet:

  • a betörésvédelemben,
  • kommunikál az okosvilágítással (pl. 5 percig nincs mozgás és lekapcsol a lámpa),
  • vagy a locsolóval (nem indul el az előre programozott időpontban, míg van valaki az udvarban).

Fényerősség mérő,

  • tehát az automatizált világítás egyik fontos eleme (pl. kapunyitáskor, ha a fényerősség nem ér el egy szintet, kísérőfények fogadják a lakókat),
  • illetve a redőnyöknek is üzenetet küld, így nekünk már a redőnyök fel-lehúzásával sem kell foglalkoznunk.

Mér páratartalmat,

  • ami az okosított locsolás egy fontos tényezője lehet,
  • vagy beltéren a párásító berendezéseknek küld üzenetet, így azok automatikusan ki-be kapcsolnak, hogy a lakás páratartalma mindig optimális legyen.


UV-szintet, ami a terasz árnyékolónak küld üzenetet, így a teraszon napozó családtagokról is gondoskodik,

Hőmérsékletet is mér,

  • ami beltéren az okos hűtés-fűtés rendszernek küld üzeneteket,
  • kültéren pedig a kerti csap szelepelzárójával (így 4°C alatt elzárja, felette megnyitja a szelepet, így akkor sem fagy szét a kerti csap, ha meglepetésként jön a fagy),
  • illetve a locsolóval kommunikál.

Egy kicsike eszköz, számtalan kényelmi és biztonsági funkcióval!
Ha többet szeretne tudni az okosotthonokról, látogasson el weboldalunkra!

https://sls-okosotthon.hu/az-okosotthonrol-bovebben-okosot…/